Kükedi.hu
Vissza a Főoldalra...
2009-11-03
Növekedés határai előadásom
A mai napon a Lágymányosi Ökumenikus Központban (LÖK) volt szerencsém a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport (FFEK) nevében "A növekedés határai" címmel előadást tartani. A lelkes hallgatóságnak és a szervezőknek ezúton is köszönöm a szíves fogadtatást és a sok kérdést. Előadásomban Hetesi Zsoltot helyettesítettem, aki egészségügyi okok miatt nem tudott szerepelni.
A Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoportja több éve foglalkozik a mai fogyasztás és túlnépesedés okozta válsággal. 2007 őszén néhányan hivatalosan is megalakították az FFEK-t, amely a tájékoztatás és figyelemfelkeltés mellett hiteles adatokkal kívánta ellátni a nemzetért felelős döntéshozókat is. (Ekkor még én nem voltam tagja.) Ma már - a fentiek mellett - szervezni kívánjuk a témával foglalkozó magyar tudományos társaságok és személyek együttműködését, felkutatjuk és együttműködésre ösztönözzük a témában érdekelt szakmai és kivitelező szervezeteket. . Részletes számításaink és részprogramjaink, valamint kész javaslataik vannak az ország energia függőségének a fosszilis energiaforrásoktól való részleges csökkentésére.
A Csoport nap mint nap jut újabb információk birtokába az olajcsúcs, az energiaválság, az alternatívák és a fenntarthatóság kérdéskörében, így érdemes követni bejegyzéseinket a weboldalunkon. Illetve érdeklődés esetén hasonló előadást bármikor szívesen tartunk, hiszen a Magyar Szentek Temploma szomszédságában emelt, Benczúr László Ybl-díjas építész tervezte épület erre különösen alkalmas. Kérjük majd azonban, hogy az szélesebb körben legyen hirdetve, hogy többen tudjanak róla és így többen is eljöhessenek.
A megtartott előadásom anyaga innen letölthető. Tartalma, vagy az egész előadás szabadon felhasználható bárhol, azonban kérem a felhasználó mindig látható helyen tüntesse fel a forrását az alábbiak szerint: Forrás: Hetesi Zsolt, Kükedi Zsolt (http://www.ffek.hu/).
Köszönöm a részvételt és az érdeklődő kérdéseket. Reményeim szerint folytatjuk a párbeszédet.
Kükedi Zsolt
Copyright © Kükedi Tamás és Kükedi Zsolt, a websablon terve az Alpha Studio terméke.