KÜkedi.hu
Vissza a Főoldalra...
Elérhetőségek
Az alábbi elérhetőségeken vagyunk megtaláhatóak:
Kükedi Tamásszociológus, fejvadász e-mail: tamas (kukac) kukedi (pont) hu A kétezres évek közepe óta személyzeti tanácsadóként, fejvadászként dolgozom. Klasszikus fejvadász projekteket vezetek: kollégáimmal főként vezetőket, kulcsembereket keresünk, leggyakrabban direkt megkereséses módszerrel. A csapatban rám a klasszikus fejvadász és projekt-koordinátori feladatok hárulnak, azaz én tartom a kapcsolatot a megbízóval, interjúzom a jelölteket, bemutatom a két felet egymásnak, támogatom őket a döntésben és én felelek a határidők betartásáért - végső soron pedig a projekt sikeréért. Emellett szívesen beszélgetek egy-egy coaching folyamat keretében olyanokkal, akik szeretnének előrelépni a karrierjükben. Számomra fontos, hogy nem egyedül, hanem csapatban, nélkülözhetetlen és értékes kollégákkal dolgozom. Szeretem, ha a munkámon túl találok egy-egy olyan értékes szakmai közösséget, ahol az agyamat fejleszthetem is. - - - A fejvadászatot megelőzően társadalmi kérdéseket kutattam, és ha lehetőségem van rá, ma is bekapcsolódom egy-egy ilyen projektbe. Szociológus vagyok. Voltam piackutató, közvélemény-kutatóként írtam elemzéseket politikai és gazdasági témákban, vezettem terepi kutatásokat, irányítottam egyetemista kérdezőbiztosokat, készítettem szociológiai mélyinterjúkat a vallási, etnikai, szociális kérdések kapcsán. Visszanézve vannak olyan témák, amik a kilencvenes évek óta újra és újra megtalálnak: társadalmi konfliktusok, cigányság, vallási identitás, politikai identitás, vagyoni egyenlőtlenségek, térségi egyenlőtlenségek. Volt, hogy ezeket és magamat keresve a világ másik felére is elmentem. - - - Szabadidőmben boldogan politizálok, ha ez túlmutat a "törzsi viszonyokon" a pártpolitikán és inkább a társadalomról, a társadalmi fejlődésről, szolidaritásról szól: szeretem átlépni a képzelt határokat és megkeresni a valóban közös értékeket. Máskor közösségi eseményeket szervezek (így például öregdiák találkozót). - - - Szívesen ülök be egy-egy kávéházba a barátaimmal. És persze ha tehetem, körbefutom a Margitszigetet, vagy valami mást, esetleg tekerek egyet - ha van mivel. - - - Leginkább az érdekel, hogy hogyan lehet belső konfliktusainkat, a személyek közötti konfliktusokat, a közösségek közötti konfliktusokat megérteni, megoldani, és megtalálni a szinergiákat. - - - Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, ha a fentiek bármelyikében - vagy valami ezeken túlmutatóban - kapcsolódni tudunk egymáshoz! |
Kükedi Zsoltinformatikus, kapcsolatépítő, közösségszervező, web szerkesztő, internetes csoportmoderátor e-mail: zsolt (kukac) kukedi (pont) hu Más lapjaink a világhálón: Családépítő Klub, hogy ne csak karriert építsen - - - Minden kedden Pál Ferit hallgatjuk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának Szentkirályi utcai előadótermében negyed 9-től, immár 10 éve, alkalmanként 400(!) hallgató társaságában. (Feriről az Esztergomi Főegyházmegye honlapján és a Wikipedián is olvashat.) Az előadása hihetetlenül aktuális, közérthető, kritikus, de mégis humoros és korunk nehézségeire megoldásokat kínáló. Az előadások sora egy jól követhető láncra van felfűzve, amelyből az első könyv meg is jelent már " Tükör által világosan" címmel Néráth Mónika összeállításában. Ide kattintva megtalálja az összes előadás hanganyagát Nagyon ajánlom. Kihagyhatatlan. Jöjjön el, ha van kedve! - - - Mi lesz velünk az olajcsúcs után: Fenntartható csökkenés Blog (még csak épül, ide nézzen vissza később) - - - Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport - egy élhetőbb világért A Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport 2007 őszén alakult. Az FFEK túlfogyasztás és túlnépesedés okozta erőforrás-kimerülésből adódó válsággal foglalkozik. A Kutatócsoport a tájékoztatás és figyelemfelkeltés mellett hiteles adatokkal szeretné ellátni a nemzetért felelős döntéshozókat. Szervezni kívánjuk a témával foglalkozó magyar tudós társaságok és személyek együttműködését, felkutatjuk és együttműködésre ösztönözzük a témában érdekelt szakmai és kivitelező szervezeteket. A Csoport kapcsolataiért és kommunikációjának minőségéért felelek, mint kapcsolati referens. Egyéb elérhetőségek:
|
Copyright © Kükedi Tamás és Kükedi Zsolt, a websablon terve az Alpha Studio terméke.
